Tanács

2018.05.12

Te ne kérdezz, csak menj az utadon

S meg ne állj körülnézni,

A kétely gyilkos sebet üt belénk

S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.

Te ne kérdezz, csak menj az utadon,

Az agyad bármi kábult,

A gyöngeséged, tétovázó vágyad

Egy hanggal el ne áruld.

Magadba higgy és menj az utadon,

Mint kit nem döbbent titkok árnya,

Gyáva, ki minden mondata után

Megtorpan kérdőjellé válva.

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal,

Mögötted lobogjanak a csodák,

Mint akinek csak ökle, foga van,

Úgy menj a pusztuló világon át!

Az égbe ne tekints, de forró karral

Öleld az anyaföldet,

Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz,

Nem mozdul az meg többet!

- Reményik Sándor

Néha úgy gondolom, hogy amit az élet vár tőlem, túl sok nekem, lehetetlen megcsinálni a feladatot. Csak halmozódnak a tennivalók és sosem érek a tervezett napom végére. Kihívások tömkelege vár, de néha már felülmúlja a képzeletet a rám váró feladat. Aztán amikor sikerült, visszagondolva azt nehéz elhinni, hogy egyáltalán kételkedtem magamban. Bármilyen elcsépelten is hangzik, nincs olyan, hogy lehetetlen. Csupán meg kell találnunk a megfelelő motivációt minden egyes felmerülő kihíváshoz.

Egy kis belevalósággal, rugalmassággal és derűlátással minden megoldható. Igen, mindig kell áldozatot hoznunk egy-egy cél elérése érdekében, de honnan is tudhatnánk, hogy nem nyerünk-e így sokkal többet. Igaz az is, hogy bármennyire is igyekszünk, hibákat követünk el. És bizony van, hogy ugyanazokba a tévedésekbe csúszunk bele újra és újra, és nem tudunk kiszakadni a bűvös körből. Ám ez nem azt jelenti, hogy rossz emberek lennénk. Sokkal inkább azt, hogy emberek vagyunk. Nem tökéletes egyikünk sem és nem törhetünk össze, valahányszor olyat teszünk, amit megfogadtunk, hogy többé nem. Mindenki más dologban kell, hogy fejlődjön és ez nem korlátozható sem idő, sem térbeli keretek közé. Mindenki a maga tempója és irányelvei szerint halad az útján, ezért sem hasonlítható össze az egyik könnycsepp a másikkal vagy az elbukott próbálkozásainkat követő talpraállások száma. Tényleg nem számít, hogy hányszor kelsz fel és folytatod, amit elkezdtél, amíg teljes erőddel azon vagy, hogy ezúttal sikerüljön. A lényeg, hogy egész lényeddel higgy abban, hogy ez volt az utolsó elbukásod, mert már találtál egy biztos motivációt. Ebben kell bíznunk és az egyik majd tényleg az utolsó lesz. Azután pedig dolgozhatunk valami máson, ami javításra szorul a gépezetünkben.

Hiszen ez a lényeg, nem? Ez az egésznek az értelme. Hogy folyton folyvást változzunk és változásokat idézzünk elő, haladjunk, és a ciklikusságban megtaláljunk egy spirált, amely felfelé visz bennünket. Lépésről lépésre. A tanulásunk, az élni tanulás az nem ott fejeződik be, hogy csecsemőként megtanulunk járni és beszélni, hanem amikor megtanulunk némán ülni és hallgatni. Hallgatni a környezetünket, a kiáltó gyereket, az éneklő madarat, a zúgó gépeket és a légy zümmögését. Ez a lényeg. A tanulás, a fejlődés. Mert körülöttünk semmi sem marad ugyanolyan, és mi sem.