Két férfi, egy barátság

"Lassú mozdulattal a parázsba hajítja a keskeny kötetet. A parázs sötéten izzani kezd, magába fogadja áldozatát, lassan, füstölögve szívja magába a könyv anyagát, apró lángok csapnak fel a hamuból."

Vajon létezik barátság, amely minden próbát kiáll? Amely áthág csaláson, szökésen, magányon és negyvenegy éven. Vajon van-e akkora barátság, amelyben minden megbocsájtható? A gyilkosság, a hazugság, a gyávaság.

Márai Sándor 1942-ben, még emigrációja előtt vetette papírra A gyertyák csonkig égnek című sikerregényének sorait. Ritkán válik kötelező olvasmányból kedvenc könyv, de ez a könyv legyőzte a sztereotípiákat.

Egy katonai nevelőintézet, két fiú, egy barátság.

Ott ismerkedett meg a lengyel és osztrák gyökerekkel rendelkező, vele egyidős Konráddal. Az első pillanattól kezdve a legjobb barátokká váltak. Mindent együtt csináltak és mindenen megosztoztak. Olyanok voltak, mint a testvérek, bár a kötelék köztük még erősebb volt. Bár sosem mondták, tudták gyerekkoruktól fogva, hogy ez a barátság egy életre szól. Henrik szülei megkedvelték Konrádot, a családba fogadták és a fiúk minden nyarat együtt töltöttek a gazdag apa birtokán. Egyszer azonban Konrád szüleinél is látogatást tettek, akik rettenetesen szegény körülmények között éltek. Minden vagyonukat fiuk tökéletesítésére költötték. Ha egy szem fiuknak új lószerszám kellett, a szülők három hónapig nem ettek húst. Ha Konrád borravalót adott egy estélyen, apja nem szivarozott egy héten át. A bensőséges viszony ellenére a fiúk kapcsolatát senki sem gúnyolta. Ők pedig tisztán éltek. Esküt tettek egymásnak és minden héten gyónni jártak, a bűneiket pedig együtt jegyezték fel. A két fiú együtt tett esküt és első szolgálatuk alatt is együtt laktak Bécsben. Ez idő alatt Henrik társadalmi rangjához megfelelően társasági életet élt, Konrád azonban mindig otthon maradt.

Nem vagyok a barátod! - hányszor mondtuk és hallottuk már az óvodásoktól. Találkoznak, a játékban együtt örülnek, majd az egyikük jobbra menne, a másik meg balra és ez elviselhetetlen számukra. Inkább megharagszanak és elválnak a barátjuktól, minthogy feladják álmukat a körhintáról, amelyet már olyan régóta szeretnének kipróbálni és most éppen üresen áll. Azonban miután elmennek egymás nélkül, hamar megunják a játékot, mely egyedül már nem is olyan élvezetes. A délutáni uzsonna közben pedig megbeszélik, mégis legjobb barátok maradnak.

Azon a napon vadászatot rendeztek és a tábornok, meg Konrád elmaradtak a többi vadásztól. Megláttak egy szarvast és Konrád, barátja háta mögül célzott. Azonban a vad elég messze volt ahhoz, hogy Henrik tudja, Konrád nem a szarvast akarja lelőni, hanem őt.

A felnőttek körében is léteznek életre szóló barátságok. Ahogyan vannak körhinták is. Ez történik a két fiúval is. Huszonkét év után az egyikük elmegy kipróbálni az életet, de nem úgy, ahogy szerette volna. Valahol mélyen nem tudja megtenni, ami a szabadságát jelentené. Nem szerethet valakit, akit valaki más is szeret, következmények nélkül.

Vajon létezik akkora szerelem, amely átírhat huszonkét évnyi barátságot? Létezik bármi, ami a legerősebb kapcsot két ember közt elszakíthatja?

A tábornok úgy látja, hogy Konrád tulajdonképpen gyűlöli őt, mert a világ olyat adott neki, amit őneki nem: elfogadást. Azonban arra ébred rá, hogy attól ők még barátok, barátok mindenkorra, különben Konrád nem tért volna vissza. A két öreg azt is tudatosítja, hogy ők ezért a beszélgetésért maradtak eddig életben. Találkozniuk kellett még a halál előtt.

"Barátok voltunk, s ez a szó telítve van olyan értelemmel, melynek felelősségét csak férfiak ismerik. S meg kell ismerned most ennek a szónak a teljes felelősségét. Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért. S az önemésztő szenvedély sem tudja azt az emberi örömöt nyújtani, amit egy szótlan és tapintatos barátság ad azoknak, akiket megérint erejével."