Hová tartunk?

Az emberi létezésnek olyan tulajdonságai, mint az értelemmel bírás és a gondolkodás, felruházták ezt a fajt egy olyan hatalommal, amely minden más élő felett uralkodni tud. Azonban ez a tény napjainkban meginogni látszik. Vajon veszélyben van az emberi felsőbbrendűség által tanúsított fölénye a szépen berendezett világunknak? Mi történhet, ha egy vita tárgyát képező, meghatározhatatlan felsőbb erő által magasabb piedesztálra helyezett faj teremt egy újabb, saját magát is túlszárnyaló verziót, hogy az aztán regnáló helyzetét az emberiségnek átvegye.

Az ember, mint tudatos, környezetének magas fokon való értelmezésére alkalmas faj, azóta keresi a választ bizonyos kardinális kérdésekre, amióta képes rá. Honnan jöttünk? Hová tartunk? Valójában ez a négy szó magába foglalja azokat a misztériumokat, amelyeket emberek milliói próbáltak feloldani évezredek alatt. Ebből levezethetők az olyan létkérdések, mint például, hogy mi értelme az életünknek, mi a feladatunk a földön, és hogy a halál tulajdonképpen mit is jelent. Eszünk, iszunk, alszunk, szeretünk, építünk, rombolunk, dolgozunk, keresünk, ám pont a lényeg az, amiről fogalmunk sincs és valójában csak a sötétben tapogatódzunk.

Világrendek épültek és buktak el, társadalmak születtek, amelyekben mindig volt egy felsőbb hatalomba vetett hit, és amely valamilyen formában áthagyományozódott a további generációkra. A jelenkorunkra jellemző társadalmi struktúra azonban egyre jobban kiszorítja a transzcendens gondolkodásmódot, és ez a többek között Európára is jellemző "nyugatias" modernitás a népesség deszakralizációját tűzi ki célul és idézi elő, méghozzá iszonyatos gyorsasággal.

Ebben a modernizációnak nevezett világméretű változásban alapjában véve ellentmondás áll fönn a szavakba öntött elképzelésben és a megvalósuló tettekben. A tradicionalitásban rejtőző különbözőségek megóvására való törekvés kissé nehezen összeegyeztethető a gazdaságot, politikát és társadalmat érintő globalizációs folyamattal. Az ezen tényezők miatt előre nem beláthatóan burjánzani kezdett problémák megoldása helyett azonban a rendszer egyfajta paravánt húz a valóság elé és egy megfoghatatlan képet vetít elénk. Így jogosan vetülhet fel a bizonytalanság, hogy ez nem eredményez vagy eredményezett-e már újabb, előre megjósolhatatlan bonyodalmakat. A modernitás egy olyan mesterséges valóságot alakít ki, amely az emberi létezés három szférájára terjed ki: az élettelen, az élő és az emberi természet beállítottságából fakadó kérdésekre, melyek az anyag, az élet és maga a lélek mibenlétére irányulnak. Tehát ahelyett, hogy beismerve a civilizációs vereséget, amelyet az ember sikeresen elért, visszafordulnánk, úgy oldjunk meg ezt a helyzetet, hogy felépítünk egy mesterséges valóságot elfedve ezzel a realitást minden megoldatlan talányával együtt.

Bár jól lehet, képesek vagyunk megalkotni ezt, felvetődik a kérdés, vajon ez nem jelent-e egy újabb öngólt a már amúgy is eldőlni látszó csatában?

A folyamat azonban már nem várat magára, az alapvető felhasznált anyag a műanyag már jó ideje, ez kétségtelen és nem képezheti vita tárgyát a tény, hogy milyen globális méreteket öltött mára az ebből származó hulladékgazdálkodás nem megfelelő megtestesítése, már ha egyáltalán feltételezhető egy tökéletes megoldás. Az élet mű-élettel történő helyettesítése már megvalósuló tudomány például az orvoslás berkeiben, hiszen emberek ezrei élnek a tudomány olyan vívmányainak segítségeivel, mint a szívritmusszabályozó pacemakerek, nem is beszélve a génsebészetről és nanotechnológiás eszközökről. Továbbá nem elhanyagolandó "találmányok" a génkezelt gabonafélék, a magasabb terméshozamú növények és gyorsabban felnövő állatállomány. Ezek pedig mind vagy az emberek életét hosszabbítják meg, vagy éppen átmeneti megoldásként szolgálnak a túlnépesedére. Hosszú ideig az emberi gondolkozás volt az egyik olyan terület, amelyet nem volt lehetséges reprodukálni némi genetikai beavatkozással vagy néhány algoritmus megírásával. Eddig. A rohamosan fejlődő technika mára olyan eredményekkel számolt be, amik szinte futurisztikusan hatnak és beillhetnének egy sci-fi regénybe is. Azonban, amit az adatok elénk tárnak, az a valóság. Megalkották a mesterséges intelligenciát, amely kommunikál, "gondolkodik" különféle algoritmusok szerint, nyelveket alkot és kódokat fejt meg. Egyszóval mindenre képes, amire egy ember, egyetlen dolgot kivéve: érezni. Nem fárad el, nincs szüksége ételre és italra, nem függ semmitől, pont ezért képtelen érzelmeket gerjeszteni magában, mivel azt a lélek teszi, és az emberi lélek ma még egy olyan misztérium, amit a tudomány sem volt képes feltárni. A tényeket elnézve pedig nem is biztos, hogy ez olyan rossz dolog. Az ember önkényesen újragondolta a létezést és megalkotott egy nála okosabb, fizikai szempontból tökéletesebb intelligenciát, amelyet nem akadályoznak olyan tényezők, mint az emberi agykapacitás, befogadóképesség vagy testi szükségletek. Ez mind szép és hasznos, hiszen így rengeteg területen érhetünk el olyan áttöréseket, amelyekre ezt elkerülve talán évszázadokat kellene várnunk. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt az aprócska emberi tényezőt, amely veszélyessé teszi a szabad emberiség kockáztatásáról szóló játékot. Mégpedig, hogy ezzel egy olyan entitást indítunk az útjára, amelyet nem biztos, hogy kordában tudunk tartani.

Pintér Róbert, az eNet kutatási vezetője, egy rendezvényen beszélt a mesterséges intelligencia hétköznapi életbe való bevitelének lehetséges és valós szerepléséről és arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia egy új civilizációs hullámot hoz. Következményeként kialakul majd egy strukturális munkanélküliség, hiszen a gépek fogják a feladatok nagy részét elvégezni és a munka privilégiummá válhat. Az embereknek pedig fel kell készülniük arra, hogy életük során többször is váltaniuk kell és át kell képezni magukat, hogy a fejlődéssel lépést lehessen tartani. A szakértő arra is rávilágított, hogy ha a technológiai szingularitást elérjük, vagyis a gépek okosabbak lesznek az embereknél, akkor az hatalmas előrelépéseket jelentene a fejlődésünkben.

Mivel mindez idáig egy kikövezetlen út fajunk számára, millió lehetséges kifutás elképzelhető. Körvonalazva három olyan végkifejlet megvalósulása várható, amely többé-kevésbé lefedi az összes többi potenciált. Az első, hogy a szinte 99%-osan gépiesített gazdaság az emberiség teljes jólétét eredményezi, megoldást találva minden felmerülő demográfiai, politikai és társadalmi problémára. Természetesen erre vajmi kevés esély van, hiszen a történelem bizonyítja, hogy amíg minden egyes ember legemberibb önző valóját, az egot, nem képes háttérbe szorítani a társadalmi jólét érdekében, addig nem valósulhat meg egy olyan tökéletes rendszer, amely feltétele a hibátlan bővelkedésnek. Ennek fényében talán nagyobb valószínűséggel következhet be az az opció, hogy az emberi individuum elveszíti társadalmi értékét és feláldozhatóvá válik azok számára, akiknek érdekeik a profit fényében ezt megkívánják. Így okkal várható egyfajta hatalmi visszaélés és a lakosság számának drasztikus csökkentése, hogy egy vékonyabb réteg élvezhesse a teremtés új csodáit.

Egyelőre talán a legképtelenebb alternatíva, - bár annak fényében, hogy pár évtizede a mesterséges intelligencia megalkotása is egyenlő volt a lehetetlennel, túl merész dolog kijelenteni bármiről is, hogy képtelenség - hogy a mesterséges intelligencia "önfejlesztővé" válik és "megszületik" egy új faj, így ezzel a biológiai élet degenerációja következik, és egy elkorcsosult formában fog tovább létezni.

Bármi lesz is a mesterséges intelligencia uralmának végkifejlete, abban biztosak lehetünk, hogy valóságos paradigmaváltást fog jelenteni megannyi tudományágban és magában az emberi létezésben is. A mi feladatunk pedig marad az, hogy alkalmazkodjunk az általunk teremtett új körülményekhez és a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, ahogy eddig is tettük azt az apró emberek hétköznapi szintjén.