AURORA

Aurora Aksnes egy húsz éves, norvég származású énekesnő és dalszerző. Hat éves korától kezdve foglalkozik zenével, első dalszövegeit pedig nagyon fiatalon szerezte, már kilenc évesen írt. 2015 májusában debütált a Running with the Wolves ("Futás a farkasokkal") című albuma, amely kedvező fogadtatásban részesült mind a kritikusok, mind a rajongótábor részéről. Így vált Aurora világhírűvé az alternatív és az indie pop nevezetű zenei stílusokban.

2016. március 11-én jelent meg All My Demons Greeting Me as a Friend ("Az összes démonom barátként üdvözöl") című albuma, melyen a Murder Song ("Gyilkos dal") is helyet kapott "5, 4, 3, 2, 1" alcímmel. A zeneszámhoz készített videóklipet még az album megjelenése előtt, 2015. augusztus 25-én tették közzé a YouTube-on, mára pedig már több mint kilenc millióan tekintették meg.

Joachim Fiebach egyik cikkében ír a színházi játék (performance) "mechanikus aktivitássá", hovatovább, a tiszta "technicizált mozgás" prezentációjává alakításában szerepet játszó futurista és Bauhaus művészeti stílusok képviselőinek céljairól. Fortunado Depero jelentette ki 1906 körül, hogy a színpadi élményt teljes egészében "át kell alakítani, és ki kell terjeszteni mindenfajta mechanikus és elektronikai értelemben". Beckerman a színházat a "haspók" metaforával illette, mondván, hogy az "lenyel bármilyen anyagot és tapasztalatot, amelyet előadássá képes alakítani". Így kerül be a színház is a modernitás egyes vívmányaiba.

Ha teátralitásnak nevezünk minden olyan kommunikatív, kinyilvánított gyakorlatot, amely valaki mást, azaz egy "közönséget" szólít meg, és amely test vagy testek és azok audiovizuális "hasonmásaik" társadalmi-kommunikatív, megkonstruált mozgásaira és helyzeteire vonatkozik, akkor az ilyesfajta jelenségek száma gyakorlatilag végtelen.

A videóklipek esztétikai bírálata kapcsán megkerülhetetlen kérdés az ár- és reklámjellegük, így ezzel párhuzamosan az is, hogy lehet-e egyáltalán művészetről beszélni egy olyan termék kapcsán, amelynek elsődleges célja a hozzá tartozó dal értékesítése. Azonban különbséget kell tennünk az egyes videók között kritikus képességeinket segítségül hívva. Éppen ezért hat üdítően Aurora Murder Song dalához készített klipje, hiszen az nem csak önállóan egy művészeti alkotás, de szervesen része a dalnak, kiegészíti a mondandóját, teljesen összhangban áll vele.

A zene szövege egy tragikus szerelem véget érését meséli el annak a lánynak a szemszögéből, akit megöl az a férfi, akit szeret, és aki viszont szereti őt. Ez teszi az egészet igazán szomorúvá, megrendítővé, megadja a szeretetteli fájdalommal és ragaszkodó veszteséggel teli alaphangulatot.

A videóklip a maga három percével és harmincöt másodpercével feketén-fehéren vetíti elénk, azaz a néző elé a történet képkockáit egyetlen szereplő közreműködésével, az éneklő Aurorával. A lány mozgástere igencsak minimális. Egy üres, fekete térben áll fekete ruhát viselve, rövidre vágott szőke hajával és hófehér bőrével, mely erős kontrasztot nyújt az uralkodó sötétséggel szemben. Teljes a naturalista összkép, csak éppen a színek hiánya az, ami még inkább fokozza a komolyság, a végzetesség és megtörtség érzetét. Aurora csupán deréktól felfelé szerepel a felvételen, arcán és felsőtestén kívül nem mozog más testrésze. Nem sétál, nem ül le, nem változtat a pozícióján, ahogy körülötte sem változik a tér és a szín sem. Így valósul meg az állandóság, a halál maradandóságának és végtelenségének jelképe. Egy bizonyos halál története az, amit elmesél a testével. Ennek ellentéteként három pillangó is jelen van a színen. A pillangók a halhatatlan lelket, és annak fejlődését, a halálból kialakuló életet szimbolizálják. A japán világban a pillangó a változékonyság szimbóluma, a kínaiban pedig a halhatatlanságé. A pillangó olyan, mint egy boldog fuvallat, általa megteremtődik a test és a lélek harmóniája. A hármas szám pedig az egész világ hármas osztottságát hivatott jelképezni: a szellem - test - lélek, a születés - élet - halál, és a múlt - jelen - jövő hármasai azok, amik körbeölelik a cselekményt.

Minden a lány szemével kezdődik. Aurora világos szemei rémületet, szomorúságot és elmúlást tükröznek. Hajába kapaszkodva az egyik pillangó, a másik az ujján ülve, a harmadik pedig csupasz vállán pihenve már részese a képnek az első pillanattól fogva. A lány apró ujjai száját eltakarva számolnak vissza: 5, 4, 3, 2, 1. Az utolsó, vég előtti visszaszámlálás ez. Félelmetes és várakozó. Az utolsó pillanat eljövetelét lesi, mely már nagyon közel van. Remegő kezét figyelve játssza el a felé irányuló fegyvert, a becsukódó szemeit, melyekről tudja, hogy hamarosan örökre lezárulnak, és a hang ("Bang") utáni halált.

Szemei felpattanva immár érdeklődve szemlélnek, rácsodálkoznak a világra, remegő jobb keze azonban még nem nyugszik meg. Elmélázó tekintettel magyarázza, hogy tudja, a gyilkosság kegyelem a számára, ezzel ő és a férfi is tisztában vannak. Aurora dalának szövegét tökéletesen szinkronizálva meséli el testének minden egyes porcikájával az eseményeket.

A refrént énekelve, ami az ő jelenlétét és haladását közli, a kezén pihenő pillangó hirtelen szárnyra kap és repdesni kezd, míg a másik kettő megőrzik helyüket. Aurora kezei is hirtelen pillangókká válnak, remegve, szabálytalanul szálldosnak.

Majd a következő pillanatban kilép a halott szerepéből és a történet mesélőjévé válik. Karjaiban mintha egy másik testet vinne, úgy meséli, ahogy a férfi fogta őt, szorosan magához ölelve arra gondolván, hogy ez a halál egyfajta könyörület, egy megmentés a lányra váró szörnyű dolgok elől. A férfi sírva öleli magához a testet, amelynek életét saját kezűleg vette el. "És csak sír és sír".

Aurora visszatérve saját szerepébe tovább mesél testével. Remeg. Arca, feje, válla, kezei, egész teste reszket és vibrál. Arcára könnyeket rajzol ujjaival, szemeit behunyva érez, majd egyfajta ritmusra ringatózva táncolni kezd. Mozdulatai a pillangók táncára emlékeztetnek, melyek a változást jelentik, a soha el nem fogyó folyó vizét, amely sosem marad ugyanolyan. Mozdulatai könnyedek, légiesek, mégis céltudatosak és irányítottak.

Majd mégis visszatér a múltba. Újra ismétli a történetet. Megint mintha fogná a saját testét és remegve énekel egyre inkább érzelmekkel átitatva. Kiált és forrong, olyan mintha egyszer düh, máskor béke kerítené a hatalmába. Szüksége van egy újból átélésre, egyfajta visszatekintésre, hogy képes legyen megbékélni önmagával.

A videóklip vége felé közeledve Aurora alakja is egyre inkább láthatóvá válik, a kép kiszélesedik, fokozatosan kevéske fény szűrődik be. Egy fekete, felállított vászonháttér, állványok, szerkezetek és technikai eszközök mutatkoznak meg az egyre erősödő világosságban, egy fotózás vagy forgatás képe körvonalazódik ki. Kissé oldalra felállítva egy bőrrel bevont régimódi kanapé és egy falnak támasztott létra is előtűnik a sötétségből.

Aurora olyan, mintha egy álomban szerepelne. Beteljesül a halál. Eléri az elmúlást, a nemlétet. Halkan számol vissza ismételten: 5, 4, 3, 2, 1. Majd utána mondja: "a fegyver eltűnt, ahogyan én is, és itt megyek". Így ér véget, felemelt jobb kezét néző szoborrá merevedik, immár tetőtől talpig feketében, de ragyogva, fényektől megvilágítva.

Egy szobor, mely egyben tükre az állandó változásnak és a maradandóságnak is. Örökéletű, mert a perc, amit megragad, a pillanat, amit megörökít, a jövőben is tovább tart. Ugyanakkor változó is a körülmények végett. Mert bár a szobor ugyanaz maradhat, a környezete állandóan változik, vele együtt pedig ő is kénytelen.

A színház egyfajta társadalmi kommunikáció, melynek sajátossága először is az audiovizuális mozgások látványos felmutatása. Ezek elsődleges közvetítőjeként a testi cselekvések szolgálnak. Egy test arckifejezései, megnyilatkozásai, gesztusai és mozdulatai történetmondást visznek színre, elkülönítve és létrehozva egy különleges teret és egy sajátságos kapcsolatot a szemlélőkkel. Teszi ezt így Aurora is a Murder Song-ban, amelyet igazából a testével mesél el. Maga a dal az énekesnő mozgása nélkül értelmét veszti, nem azt nyilvánítja ki, ami az elsődleges rendeltetése lenne.

Ha Eric Bentley definícióját vesszük alapul a színházra vonatkozóan, akkor elmondható, hogy színház az, amikor A megszemélyesíti B-t, amit C néz. Esetünkben Aurora a színész, aki a haldokló és halott lány szerepét testesíti meg. A színtér adottságai miatt azonban a nézővel való kapcsolata teljesen más, itt a videóklip egyfajta közvetítés a közönség felé. A színész egyedül van, nem érintkezik a nézővel, még csak nem is látja őket. A néző pedig teljesen más helyzetben van az otthoni számítógépének kijelzője előtt ülve, mintha odakint a színházban lenne. Eldöntheti, hogy megnézi-e vagy sem a videót. Bár egy-egy színpadra vitt előadás kapcsán is elhatározhatja a néző, hogy elfogadja vagy elutasítja az adott eseményt, a klip esetében még nagyobb a szabadság érzete, mert azt akkor lehet megállítani, amikor csak az ember szeretné, amikor már a határok átlépése megtörténik. A néző ekképpen képes a beavatkozásra. Minden befolyástól teljesen független döntése, hogy mikor vet véget az előadásnak, vagy éppen hányszor nézi meg újra és újra. A színésznek pedig eddig már nem ér el a hatalma. Nem tudja közvetlenül bevonni játékába a közönségét, ugyanakkor a hatása még az egyes audiovizuális eszközök segítségével is érzékelhetően működik. Akárcsak ha egy nézőtéren ülnénk, a videó megnézése is más-más érzéseket, érzelmeket hoz elő az emberekből. Aurora klipjéről közönsége általánosságban véve nagyon jó véleménnyel van. Vajon miért? Hiszen igazából a fiatal színésznő vagy énekesnő nem csinál mást, mint egyhelyben áll és énekel. A vizualitás azonban rendkívül áttörő. A hangja egyedül nem hozza meg azt a kívánt eredményt, amit a klippel együtt átütően meg tud valósítani. Így azonban tömegek kerülhetnek hatása alá, egyesek megbotránkoznak, mások sírva fakadnak, megint mások talán nem is felelnek az őket érő ingerekre, de az biztos, hogy ahány ember nézi meg a videóklipet, annyi féle reakció keletkezik.

Aurora számomra megmutatta a videóklipek azon tulajdonságát, amely mint művészetet mutatja be a zenét és a hozzá készült videót. Ez nem csupán egy kereskedelmi fogás, hanem bodyart, hiszen a lány teste az, ami mesél, a szöveg csupán egy kivetülése az igazi mondanivalónak, amit ha a néző befogad és elfogad, akkor képes arra, hogy megváltoztasson valamit. Hiszen akárcsak a pillangók, mi emberek is pillanatról pillanatra változunk, s néha még csak észre sem vesszük.